… rátévedt az országútra. Mindenki ismeri, a kedves öreg néne történetét, ami elmeséli, hogyan mentette meg a gidát, ápolta törött lábát és eresztette vissza az erdőbe. Szeretnénk, ha tudnátok, hogy az csak egy mese, valójában nem szabad megsimogatni sem a kis őzeket.
Az emberi jóindulat határtalan, amikor felfedeznek egy gidát a réten, sokan azt hiszik, hogy “elárvult”, “kilőtték a mamáját” vagy “elvesztette” azt. Fontos tisztázni, hogy:
1. A suta, amikor elmegy élelemért vagy veszélyt érez, akkor elfekteti a gidát, egy biztonságos helyre, ilyenkor akár órákra is magára hagyhatja a kicsinyét. Ilyenkor szoktak az emberek rátalálni és magukhoz venni, mondván megmentik. Nem szabad!
2. A gida a lehető legritkább esetben “árva”, amikor egyedül meglátjuk a szántón, vetőn, mezőn ugyanis a vadászok nem lőnek ki sutákat tavasszal és nyáron sem, sőt csak akkor, amikor már a gidák teljesen önállóvá váltak. Tehát, ha meglátunk egy őzgidát, hagyjuk békén, majd jön érte a mamája, ha mi elmentünk és újra biztonságos lesz előjönni!
3. Ha sírni hallunk egy őzgidát, az valójában a sutával történő egyetlen “verbális” kommunikációs forma. Nem fáj semmije, legfeljebb éhes és nem szomorú, csak hívja a mamáját. Hagyjuk mi is magára, hogy a suta visszatérhessen a gidához!
Miért nem szabad magunkhoz venni, “megmenteni az életét”? Mert épp ezzel öljük meg, méghozzá rendszerint fájdalmas kínok között pusztulnak el az emberek által befogadott őzikék, hiszen táplálékukat nem tudjuk biztosítani és életmódját sem tudjuk leképezni.
Ne simogassuk, vegyük magunkhoz az őzikéket, élvezzük a természetet természetesen! Mivel most kezdődik a suták ellési időszaka, kérjük, hogy osszátok ti is ezt a bejegyzést, hogy minél több gidát menthessünk meg! 🙂
